Fitt-Lesz Halom rendezvényen volt a KAKUSEI

2016.02.27 Fitt-Lesz Halom - Szigethalom


Egyesületünk 2016 január 12.-e óta tart KAKUSEI Tabata edzéseket. A Tabata eljárás egy olyan intervall jellegű edzést takar, mely az erő-állóképességet hivatott fejleszteni. A KAKUSEI Tabata edzés pedig ennek egy saját, egyesületünkben kifejlesztett változatát takarja, melyet megnyitottunk a felnőtt lakosság felé is.



Edzettségi szinttől függetlenül mindenki a saját tempójában és nehézségi szinten csinálja a gyakorlatokat, így a gyakorlott sportoló éppúgy fejlesztheti magát, mint az alacsonyabb edzettségi szinten álló, ráadásul kitartó munkával a fejlődés garantált.

Nos, az alig egy hónapja menő edzés, a KAKUSEI Tabata lehetőséget kapott, hogy a Fitt-Lesz Halom rendezvényen is bemutatkozhasson. Az 50 perces órát elnökünk úgy oldotta meg, hogy egy kicsit könnyített edzést vitt a nagyközönség elé. A teremben kb. 15-20 ember dolgozott együtt Bruszt Máriával. Részt vett még elnök-helyettesünk Szabó Sándorné, gyakornokunk, Szabó Emese, és egy karatéka is képviseltette magát, Palcsek István. Rajtuk kívül még részt vett két KAKUSEI Tabatás is, akik külön ezért jöttek el az órára, Köszönjük a részvételt!



Reméljük, hogy aki kipróbálta, nem bánta meg, és hamarosan még többen jelentkeznek erre a kiváló órára azok, akik egy kicsit szeretnének sportosabban, egészségesebben élni, és nem jönnek karate edzésre hozzánk.

A rendezvény a Szigethalmi Gróf Széchenyi István Általános Iskola teljes területén volt. Fő szervező Lang Mónika, aki kiváló munkát végzett a csapatával. Remek szervezésnek köszönhetően a kirakodó vásártól elkezdve, kézműves barlangon keresztül, szinte minden volt. Kint voltak az Elek-Ágh Kutyamenhelytől is. Remek oktatók léptek fel 3 helyszínen: nagyterem, kisterem, ebédlő. A rendezvény legnagyobb neve Péntek Enikő volt, aki 16.00-tól mozgatta meg a mozogni vágyókat. De a harcos, erőnléti, aerobik, jóga, gyermektorna, nyugdíjas torna, stb. órák szépen felkarolták a különböző mozgásformákat, és kínáltak lehetőséget kicsiktől az egészen idősökig egyaránt.

Köszönjük a meghívást, és gratulálunk a kiváló szervezésnek!

Megjegyzések